- Szóval ezért kerülted mindig a társaságom, hogy ki ne derüljön, hogy az az idióta felcsinált téged?
- Sajnálom Kibummie… sajnálom, de tudod mégis csak a babám és nem szeretném, hogy kiderüljön, hogy gyereke van.
- Nyugi nem mondom el neki, tisztellek annyira te bolond. –adott egy puszit a homlokomra, én pedig még jobban belesimultam az ölelésébe.
*1hónap múlva*
Nos a pocim egyre csak nőtt és nőtt, Keyyel pedig egyre többet és többet találkoztunk. Bár inkább ő jött hozzám mindig, hogy véletlenül se jöjjön rá senki, hogy terhes vagyok. Egyik nap arra gondoltam, hogy elmegyek a tengerparti házba és kicsit összepakolászok ott is és egyúttal a kulcsot is otthagyom. Amikor beléptem a házba meglepve vettem észre, hogy Choi Minho ott ül a pultnál. Ki is akartam fordulni egyből, de meglátott.
- Rin! -szólt oda nekem.
- Tessék? –kérdeztem érdektelenül, de ha tudta volna, hogy mennyi mindent elindított bennem csak azzal, hogy kimondta a nevemet.
- Rin, kérlek gyere ide… -mondta.
Odahátráltam és megláttam a pulton egy Jack Daniel’s üveget félig kiürítve. Minho maga felé fordított és mélyen a szemembe nézett, nem vette észre a hasamat.
- Figyelj Rin, én sajnálom, amit akkor tettem és mondtam neked. –mondta.
- Figyelj Minho, a sajnálkozás nem segít sem rajtunk sem rajtad.
Ekkor lepillantott rám és eltátotta a száját, majd megköszörülte a torkát.
- Gyorsan túl tetted magad rajtam..
- Mi? Még hogy én? Nem is tudom, hogy ki szerepel a címlapokon azzal a ribanccal.
- Hát nem is én vagyok terhes, már ne is haragudj! –kiáltott rám.
- Bár el se jöttem volna ide, hogy netán rendet rakjak. De ha már itt vagyok, szeretném, hogy tudd, hogy az a gyerek, akit a szívem alatt hordok már 3 hónapja, a tiéd! Nem feküdtem le rajtad kívül senkivel, de bár ne tettem volna meg veled sem. Örülj csak nyugodtan, nem várom, hogy felvállald a picit és azt sem várom el, hogy emiatt velem légy, éld csak az életed boldogan, Choi Minho! –kiabáltam majd ledobtam a kulcsot és kiviharzottam.
Elindultam a parkoló irányába és csak reméltem, hogy ebből ő semmire sem fog emlékezni másnap. A taxisnak sírva mondtam meg a címet, szegény csak úgy nézett rám, hogy mi bajom van. Nem telt bele sok idő és már otthon vagyis Yoseobéknál találtam magam. Odaadtam a pénzt a sofőrnek, majd elindultam befelé.
Lassan benyitottam az ajtón és reméltem senkivel sem találkozom, de a kanapén éppen egy Min és egy Yoseob enyelgett, ahogy rájuk néztem elfogott a rosszul lét. Senki ne értsen félre, nagyon is szerettem őket együtt látni, hiszen aranyosak meg minden olyankor, viszont ez a mai nap, meg az emlékeim, amik rám törtek akkor. Szóval bementem és egyből a fürdő felé vettem az irányt, pár perc múlva ki is léptem az ajtón, majd leültem a kanapéra hozzájuk, hiszen odahívtak.
- Mondd Rin, mi a gond? –kérdezte Yoseob.
- Semmi.. vagyis.. csak ne most, inkább hozz valami édeset nekem jó? –kérdeztem kiskutyaszemekkel.
- Tudod, hogy ez nálam nem jön be. –nyújtott nekem nyelvet.
- Jó, akkor megyek én. –mosolyogtam rá és elindultam felvenni a kabátomat vissza és valami édességért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése