„Szia Rin, csak gondoltam megkérdezem, hogy nem lenne-e kedved esetleg velem és a haverjaimmal eljönni bulizni, hiszen nem sokára ünnepeljük a 18. születésnapod. –Minho”
Elmosolyodtam az üzeneten, hiszen az a nem sokára több mint 2 hónap.
„Ha nem hagyod, hogy alkohol érjen a számhoz, akkor veletek tartok. –válaszoltam”
„Nyugi majd én vigyázok rád, hiszen fontos vagy nekem és nem hagyhatom, hogy hülyeséget csinálj. Na meg majd én hazakísérlek –Minho”
Erre már nem válaszoltam, hanem elindultam kiválasztani a legszebb ruhámat, ami kis híján 3 óra alatt sikerült. Majd megcsináltam a hajamat, de az is sok időbe telt, mire eldöntöttem, hogy milyen lesz, de végül csak leengedve hagytam. Majd jöhettek a cipők és végül lementem édesanyámhoz. Amikor megláttam valami rossz érzés fogott el, hallottam sírni.
- Anya, minden rendben van? –kérdeztem.
- Tessék? Ja, igen persze. –mondta és megtörölte a szemeit, miközben szipogott egy párat.
- Akkor miért sírtál?
- Na jó, elmondom neked. Itt az ideje megtudnod. Apáddal csak örökbe fogadtunk téged, mivel nekem nem lehet gyermekem és apád megcsal engem. Ja és azt akarja, hogy minél hamarabb tűnjünk el a házából. Én visszamegyek nagyanyádhoz, te pedig itt maradsz a nagynéniddel.
Édesanyám válaszától szinte sokkot kaptam. Hogy örökbe lettem fogadva? El kell anyával költöznünk? Nagynénimhez kell, hogy menjek? Na ne, ez nekem túl sok.
- Mondd édesem indultál valahova, hogy így kicsípted magad?
- Igen, de már nem érdekes
- Menj csak nyugodtan és érezd jól magad a barátaiddal.
Csöngettek, kinyitottam az ajtót és megláttam Minhot és a haverjait. Nem akartam kimutatni, hogy mi történt, nem akartam, hogy aggódjanak, ezért csak mosolyogva üdvözöltem őket, elköszöntem édes anyámtól és elindultunk. A fiúk nagyon rendesek voltak, sokat szórakoztunk. De voltak pillanatok, amikor eszembe jutottak a napom csodálatos hírei és elkomorodtam. Minho kihívott egy kicsit a levegőre.
- Mondd Rin, mi a baj? Mi történt?
- Tessék? Ja, semmi. Ne izgasd fel magad.
- Tudod, hogy nekem elmondhatod.
- Csak.. áhhh… -könnyek kezdtek szökni a szememből.
- Rin, nyugi.. velem megoszthatod. –mondta és átölelt.
- Minho. *szip-szip* Engem örökbe fogadtak és Apa megcsalja anyát és el kell költöznünk, de anya nem akar itt maradni velem, hanem visszaköltözik és engem a nagynénémhez akar küldeni, tudod, aki soha nem is szeretett engem. –ezt mind egy szuszra mondtam el neki.
- Tessék? Ez most nekem is nagyon új. Most komolyan?
- Nem, igazából csak vicceltem. –mondtam durcásan- Hogyne lenne már komoly. –mondtam és sírni kezdtem ismét.
- Shhh… semmi baj, ha nem akarsz a nagynénédhez menni, akkor jössz hozzám, tudod, hogy egyedül lakom és mekkora házam van.
- Minho, de én ezt nem tehetem. Nem élősködhetek rajtad, még keresetem sincs.
- Éppen ezért, mert neked fontos az iskola és milyen lenne már, ha nem segítenék a legjobb barátomon.
*Igen ez az, hogy csak legjobb barát, te hülye!* - R-rendben van. *megtöröltem a szemem*
- Mikor kell kiköltöznöd?
- Minél hamarabb.
- Értem, akkor holnap segítek átvinni a cuccaid hozzám. Úgyis hétvége lesz, aztán pedig elmész édesanyáddal valamerre, hogy megvigasztald, rendben?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése