3. fejezet

              Nem válaszoltam semmit, csak bólintottam. Már nem mentünk vissza a többiekhez, hanem hazakísért, beszéltünk anyámmal, hogy másnap odaköltözök Minhohoz, azt mondta, hogy mivel tudja milyen rendes srác azért nem bánja. Aztán kikísértem Minhot, megölelt és száját a nyakamhoz tapasztotta és egy gyengéd puszit lehelt rá. Majd amikor meglepődve felnéztem rá akkor kaptam egy puszit az ajkaimra is. Eltoltam magamtól és felfutottam a szobámba. Ledőltem az ágyamra és a fejemet a párnába fúrva reméltem, hogy ez csak egy álom volt. Mert, ha nem álmodtam és tényleg kaptam tőle puszit, akkor az azt jelenti, hogy lassan én is a kis játékszerévé válok majd és pont az nem hiányzik, hogy az, akit szeretek a játékszerének tartson, aztán ha megunt eldobjon. Elaludtam, majd reggel érkezett egy hívás Minhotól, hogy előkészítette a szobámat és indul értem, hogy pakoljunk és menjünk megcsinálni a szobámat. Éjfélre készen is lettünk az új szobámmal, így sajnos édesanyámmal már nem tudtam találkozni aznap. Kimentem inni, majd mire visszamentem a szobámba Minho az ágyamon aludt. Leültem mellé és gyengéden pofozgatni kezdtem. Nem kelt fel, majd ledőltem én is mellé és felé fordulva kezdtem pofozgatni ismételten, mire hirtelen nyomott egy puszit a számra, felállt és kiment az ajtón, majd bezárta maga mögött. Egy ideig csak feküdtem úgy, majd észbe kapva átöltöztem és lefeküdtem aludni én is.
          Másnap kiderült, hogy Minho egész éjszaka fent volt azért aludt be nálam, mert takarította a szobát, amit nekem szánt. Aznap pakoltuk ki a kis cuccaimat a dobozból, amibe az emlékeimet tartottam. Minho kezébe került a kép, amelyik a barátságunk kezdetéről árulkodott.
- Nahát, el sem hiszem mennyire gyerek voltál még. –jött oda hozzám és kinyújtotta a nyelvét.
- Nahát, hány évesek voltunk? Talán 7? –fordultam felé és ráöltöttem a nyelvem
- Azt hitted mi? –kérdezte, majd megnyalta a nyelvem.
- Pfujj –letöröltem a nyelvem. – Mégis, hogy képzelted ezt?! –majd jól megütöttem.
- Üss meg te állat! –kiabálta nevetve, hihetetlen, hogy így is milyen aranyos volt.
- Ne terelj témát, válaszolj! –előtört belőlem egy nevetés, majd megint ütni kezdtem.
Ekkor véreset köhögött, mire abbahagytam az ütést.
- Omo, jól vagy? –kérdeztem aggódva, nem hittem volna, hogy ilyen anyám asszony katonája, hogy ennyitől kivan.
Hirtelen felpattant –Művér! Bleee! –kiöltötte rám a nyelvét és egy ördögi nevetés kíséretében elkezdett kifelé szaladni.
Ami a kezem ügyébe akadt felemeltem és elkezdtem utána futni, a lépcső felé szaladva láttam meg.
- Állj meg! Mert ha én kaplak el, abból nagyobb bajod lesz, mint most ha megállsz. –ugrottam a lépcsőről a hátára, mire ő elhasalt –tudtam, hogy magától nem fog megállni.
        Egyetlen egy mozdulattal megfordult alattam és feljebb csúszott, így én pont a derekára kerültem. Ekkor közelebb húzott magához a hátamnál fogva és a szemeimet pásztázta az ő gyönyörű és meglepően nagy szemeivel.
- Miáú! –szólalt meg az a bolond.
- Kawaii!! –kiáltottam fel, majd éppen annyira, hogy azért érezze arcon csaptam, majd elkezdtem felállni.
Ám még mielőtt felálltam volna, megfogta a derekam és lehúzott vissza.
- Miáú!!
- Choi Minho! Az ég szerelmére, ne játszadozz velem, én nem leszek az a baba, akit megunsz, eldobhatsz, erről már most letehetsz! –felálltam és mérgesen a szobámba rohantam és becsaptam az ajtót, majd belülről bezártam.
Azt hittem majd utánam jön, de csak azt hallottam, ahogy kimegy az ajtón és beindítja az autóját.